http://okologiaievolucio.hu/wp-content/uploads/2013/10/FN6_2_Kozonsegdij.jpg
http://okologiaievolucio.hu/wp-content/uploads/2013/10/FN6_2_Kozonsegdij.jpg
Íme a zsűri véleménye a blogról:
“Példaértékűnek tartjuk a Felelős Gasztrohőst, amely már tavaly is helyet követelt magának a legjobb tízben, annak dacára, hogy már akkor látszott, jóval több, mint gasztroblog. Ez igazán az életmód kategóriába való. Mostanra rendszeresen jelentkezik posztjaival. Figyelmét semmi el nem kerüli a fenntartható fejlődés jegyében óvandó világunkból, nem ismer tréfát, de nem is szemellenzős.” (Gyimesi Zsuzsa)
http://okologiaievolucio.hu/wp-content/uploads/2013/10/Goldenblog-2013-kategoriajelolt.jpg
“Tisztelt Horvátth Sarolta!
A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (továbbiakban Hgt).) 35. § (1) bekezdése rendeli el a települési hulladékgazdálkodási terv készítését, valamint a a Hgt. 37. § (2) bekezdés értelmében a különböző szintű hulladékgazdálkodási terveket – kidolgozói – hat évre készítik el és három évente beszámolót kell összeállítaniuk az abban foglaltak végrehajtásáról. A törvényt hatályon kívül helyezte a hulladékokról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény, mely már csak országos, területi illetve közszolgáltatói tervekről, és ezek felülvizsgálatáról rendelkezik.
Kérdésem a következő: a települések 6 évre készített (2010. évben készült) hulladékgazdálkodási tervét nem kell felülvizsgálni, valamint lejárta után újat készíteni?
Segítségét előre is köszönöm.
Környezetvédelmi ügyintéző”
Kedves Környezetvédelmi Ügyintéző!
A zsűri szerint az év egyik legfontosabb környezettudatos innovációja a Felelős Gasztrohős Hálózat koncepciója,
amelynek megvalósítása és eddigi eredményei alapján érdemelte ki a díjat a csapat. A Felelős Gasztrohős hálózatba szervezi az éttermeket, amelyek a működésüket környezeti és fenntarthatósági szempontok alapján minősítő kérdőív kitöltését követően, környezettudatosnak bizonyulnak. Felelős Gasztrohős lehet bármelyik vendéglátóhely, amely működése során tudatosan kezeli környezeti hatásait, elsősorban minőségi termékeket előállító, helyi termelőktől szerzi be az alapanyagokat, hangsúlyt fektet a környezeti nevelésre és az energia-, illetve hulladékgazdálkodása során a fenntarthatóság elveit veszi figyelembe.
A Felelős Gasztrohős Hálózat tevékenysége előnyös az éttermekbe járóknak, hiszen az ajtókon látható matrica és az interneten elérhető adatok alapján megtudhatják, melyek a környezettudatos és felelős elveket vállaló éttermek. Az éttermek pedig környezettudatos fejlesztéseikhez tanácsokat kaphatnak a Felelős Gasztrohős szakértőitől, valamint rendszeresen találkozhatnak a hasonlóan gondolkozó vendéglátókkal és a Felelős Gasztrohős honlapján eredményeiket is közzétehetik. Novembertől Felelős Gasztrohős menü néven környezetbarát ételsort kínálnak a hálózat tagjai, amelyeket a fenntarthatóság elveinek megfelelően, helyi és szezonális alapanyagokból állítanak össze.
Az immár harmadik alkalommal átadott Ozone Zöld-díjat az Ozone Network televízió alapította és a zsűri tagjai 2012-ben Dr. Tóth László a Szent István Egyetem Klímatanácsának elnöke, Dr. Fogarassy Csaba a Szent István Egyetem Klímatanácsának főtitkára, Gáspár Péter a Carbon Solutions Global ügyvezető igazgatója, a Szent István Egyetem Klímatanácsának külsős felkért szakértője és Herczeg Boglárka a SZIE Klímairoda vezetője voltak.
szólj hozzá: Ozone Zöld-díj 2012 átadó