Carrotmob: A pénzeddel szavazol

Carrotmob

Mi az a Carrotmob?

A világszerte nagy népszerűségnek örvendő Carrotmob események lényege, hogy civil társaságok, baráti körök együttműködnek kedvenc kávézójukkal, kocsmájukkal, vagy éppen zöldségesükkel valamilyen pozitív cél érdekében. A kiszemelt cég vállalja, hogy a csoport által szervezett esemény napján keletkező bevételének adott százalékát az előre megbeszélt nemes célra fordítja: ez lehet valamilyen környezetvédelmi beruházás (a mosdók víztakarékossá tétele, izzók energiatakarékosra cserélése, stb), vagy bármi más, amit a közösség építő jellegűnek tart. Az esemény lehet buli, filmvetítés, más közösségi program – a lényeg, hogy a szervezők által meghívott fogyasztók az amúgy is tervezett kávéjukat, sörüket, venni-valóikat aznap a kiszemelt helyen szerezzék be, hozzájárulva a kitűzött célhoz. Mindenki jól jár.

A rendezvénynek kettős célja van: egyrészt megmutatni a fiataloknak, hogy a pozitív bojkott szellemében mindenki nyer, hiszen azzal, hogy pénzükkel olyan helyeket támogatnak és olyan termékeket vesznek, melyek megfelelnek az értékrendjüknek, arra ösztönzik a szolgáltatókat, hogy az ő szempontjaikat figyelembe véve működjenek; másrészt pedig segít a vendéglátó egységeknek az üzlet fejlesztésében és jó hírnevük terjesztésében.

Korábbi CarrotMobok:

Carrotmobról részletesen egy répalánytól videó.