Eltünő helyi hulladékgazdálkodási terv

Üdvözlünk az Ökológiai Evolúció Alapítvány oldalán!

“Tisztelt Horvátth Sarolta!

A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (továbbiakban Hgt).) 35. § (1) bekezdése rendeli el a települési hulladékgazdálkodási terv készítését, valamint a a Hgt. 37. § (2) bekezdés értelmében a különböző szintű hulladékgazdálkodási terveket – kidolgozói – hat évre készítik el és három évente beszámolót kell összeállítaniuk az abban foglaltak végrehajtásáról. A törvényt hatályon kívül helyezte a hulladékokról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény, mely már csak országos, területi illetve közszolgáltatói tervekről, és ezek felülvizsgálatáról rendelkezik.

Kérdésem a következő: a települések 6 évre készített (2010. évben készült) hulladékgazdálkodási tervét nem kell felülvizsgálni, valamint lejárta után újat készíteni?
Segítségét előre is köszönöm.
Környezetvédelmi ügyintéző”

 

Kedves Környezetvédelmi Ügyintéző!

Ez valóban egy jó kérdés, úgy látom, hogy az új hulladékról szóló törvény ezt a kérdést nem rendezte megfelelően.  A 40. alcímben ugyan van pár átmeneti rendelkezés, de a hatályos hulladékgazdálkodási tervekről nincs semmi. Az új törvény szellemisége, miszerint a települési önkormányzatok helyett a legkisebb területi egységre gyakorlatilag a közszolgáltató feladata a hulladékgazdálkodási terv elkészítése (ami ily módon felváltja a helyi hulladékgazdálkodási tervet), arra enged következtetni, hogy a települési önkormányzat által készített helyi hulladékgazdálkodási tervet nem kell a törvény hatályba lépését követően felülvizsgálni (beszámolót készíteni) és új helyi hulladékgazdálkodási tervet sem kell készíteni.
Azonban a közszolgáltatónak a Ht. 81. § értelmében az önkormányzat többségi tulajdonában kell lennie, így mint költség, vélhetően a közszolgáltatói terv elkészítése az önkormányzat költségvetésében fog megjelenni.  Tehát az önkormányzat régi törvény szerinti kötelezettségét ez az új kötelezettség váltja fel.
Üdvözlettel:
Sarolta

Category: Hírek
Követheted a posztra érkezett válaszokat itt: RSS 2.0 feed. A kommentelés és a pingelés sem engedélyezett jelenleg.

A kommentelés nem engedélyezett.

http://okologiaievolucio.hu/wp/?feed=rss2