Header

Egyél felelősen!

Gasztrohős a konyhában

Az Európai Bizottság 2010-ben az EU 27 tagállamában végzett felmérése szerint körülbelül 89 millió tonna étel landol a kukában minden évben, amelybe ráadásul a mezőgazdasági ételhulladékot és a kidobott halak mennyiségét bele sem számolták. Talán jobban megfogható, ha azt mondjuk, ez körülbelül évi 179 kilogrammot jelent fejenként. A vendéglátóhelyek ennek 14%-árt felelősek, amelynek elsősorban az az oka, hogy sok helyen nem kérhetünk kisebb adagokat. Mi magunk pedig, otthon, a 42%-ért, vagyis 76 kg-ért évente; amelynek 60% elkerülhető lenne. A maradék 43% kidobásáért a feldolgozó- és kereskedelmi szektort okolhatjuk. Szomorú, de igaz, hogy az EU-ban és az USA-ban kidobott ételekből jóllakhatna a világ összes éhezője.

A kidobott ételek nem csupán a keletkezett – és csak csekély mértékben komposztált – hulladék mértéke miatt károsak a környezetre: csak az Egyesült Államokban szemétbe kerülő ételek előállítása felelős évi 300 millió hordó olaj, és a teljes édesvíz felhasználás egynegyedéért. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület szerint pedig az az öntözővíz mennyiség, amelyet a kukában landoló ételeknek a megtermelésére használunk, megfelel 9 milliárd ember háztartási vízigényének, napi 200 liter/fő mennyiséggel számolva. Ebbe pedig még bele sem számoltuk a csomagolással, szállítással, illetve a lerakás után keletkező metán-kibocsátással kapcsolatos környezetvédelmi károkat.

Az élelmiszer-hulladék csökkentése mellett az alábbi oldalakon szeretnénk néhány tippel szolgálni arra, hogy hogyan tehetjük saját háztartásunkat energiatakarékosabbá és környezetbarátabbá. A lista folyamatosan bővül – amennyiben Önnek is van ötlete, küldje el nekünk!

Bevásárlás
Sütés-Főzés
http://okologiaievolucio.hu/gasztrohos/felelos-fogyasztoknak/gasztrohos-a-konyhaban/sutes-fozes/Tárolás

Hulladékmegelőzés és -kezelés

Takarítás:
- Legyen mindenkinek saját pohara a családból, hogy ne kelljen minden pohár víz után mosogatni!
- Használj mosogatógépet, ha tudsz!
- Nagymamáink tudták: ecet, szódabikarbóna, bórax, citromlé..
- Használj természetes úton lebomló szereket!